A várandósság és a szülés szép és személyiségformáló szakasz a nő életében, újra és újra bekövetkező, mégis mindig egyedülálló élmény. Változást hoz, és olyan erőkkel szembesít, amelyeket korábban nem ismerhettünk. A nők ilyenkor találkoznak azokkal az asszonyokkal, akik ezen időszakban mellettük állhatnak. Tájékozódásuk során hallanak a bába, szülésznő, madam, dúla, asszonytársi segítő fogalmáról. Tőlem többször is megkérdezték már, hogy ki a bába, ki a dúla, illetve mi a különbség közöttük. Mit csinálnak, milyen kompetenciával, tudással és gondolkodással rendelkeznek?
A testileg és lelkileg egészséges gyermekek, a jövő nemzedék születésének elősegítése minden nemzet alapvető feladata és igénye. Kiemelt dolga ez azoknak, akik közvetlenül foglalkoznak a nőkkel, a várandósokkal, a szülés és a születés eseményével. Mindez holisztikus szemléletmódot és jó átlátóképességet kíván tőlük.Az anya lelkiségének hatása a gyermekre
Lassan megtanuljuk megérteni a születést és a halált, és elkezdjük megérteni, hogy pontosan mi is az a szellem, amely nem születik és nem hal meg, hanem kívülről jön összekötve magát a csírával az anyában, majd újra elmegy, vissza a szellemvilágba. A megtermékenyítés során a petesejtet egy egészen finom, éterikus anyag burkolja be, amely megóvja őt a Föld vonzásától, hogy az elkezdhessen fejlődni az anya testében. Az anya lelkisége rendkívüli hatással van a születendő gyermekre. Ezért kiemelt fontossággal bírnak azok a kérdések, melyek a várandósság befolyásolásával kapcsolatosak. Általánosságban elmondható, hogy a gyermekre nemigen lehet más módon hatni a várandósság alatt, mint az anyán keresztül. A gyermek számos véredény által (placenta) össze van kötve az anyával, melyeken keresztül a tápanyagot kapja, ennélfogva egészen másként lélegzik. Mindent, amire csak szüksége van, az anyától kap. Ha a várandósság első hónapjaiban az anyát megijesztik, annak következményeit általában a gyermek többnyire egy életen át viseli. Ahhoz, hogy ezt megértsük, tudnunk kell, hogy mindaz, ami az altestben történik, összefügg az előagy felépítésével. Ez az összefüggés megmutatkozik abban is, hogy az állapotos nőnek a szaglóidegeit és az ízlelőidegeit a fejlődő gyermek számára szükséges anyagok hiánya felizgatja. Nem sokat használ, ha az illető enni kap, mivel az nem kerül közvetlenül a gyermekhez, hanem előbb a gyomorba megy, ahol épp egy fokozott tevékenység zajlik. Bizonyos értelemben az altestnek túlóráznia kell. Így az agyban is felmerül a túlzott igény a szagokra és ízekre. Igazából arról van szó, hogy az ember akkor gondoskodik a legjobban a gyermekről, ha megértéssel fordul e dolgok felé. A várandósok hangulata és ízlése rendkívül változó, de ha kedvesek vagyunk hozzájuk, akkor kielégítjük a kívánságaikat. Ha azt mondanánk nekik: „Minek az? Csak fantáziálsz!”, az a várandós mamáknak olyan, mintha megütnénk a lelküket. A várandósság alatt tehát fokozódik az alhasi tevékenység, amely feltételezi, hogy az előagy működése is felerősödik. Ezért nem is csodálkozhatunk azon, hogy egyes kismamák, különösen az első trimeszterben, hébe-hóba „megbolondulnak”. Hiszen az a mód, ahogyan a várandós anyák gondolkodását ösztönzik, illetve az, amit az anya szellemileg, lelkileg megél, nagyon erősen összefügg azzal, hogy később a gyermek hogyan fejlődik. Mindezekből látszik, hogy az ember szellemi-lelki hatások alatt áll. Az egész világ erői hatással vannak az embrióra, a magzatra.
Tekintsük át, hogyan kapcsolódnak ezekhez a kérdésekhez a bábák és a dúlák, akik a szülés-születés közben szolgálják asszonytársukat és a kisbabát.
A bába a hagyományban
A bába a hagyományos közösségek egyik legfontosabb alakja volt, aki annak idején a szüléseknél segédkezett. A bába szó jelentése: öregasszony, vénasszony, nagymama. A szülés körül segédkező asszonyokat a legkülönbözőbb nevekkel illeték, melyek híven tükrözték a bába személyének és tevékenységének a mindennapi életben elfoglalt meghatározó szerepét. Ezek utalnak a bába feladataira, és arra, hogy mit várt tőle az őt megválasztó közösség. Ilyen például a „Wehemutter” (Weh = fájdalom) megnevezés, mely a szülő asszony fájdalmain enyhíteni igyekvő, segítő szándékú nőre utal; a „Nabelmutter” (Nabelschnur = köldökzsinór), melyben a köldökzsinórt elvágó bába jelenik meg; illetve a „midwife” (mid = -val, -vel), mely azt fejezi ki, hogy ezeknek a feladatoknak a bába a szülésnél jelenlévő asszonyok segítségével próbál eleget tenni. A szülés körül segítő asszonyok személyes tulajdonságaira utalnak például a „Wiesemoder” (wiese = bölcs), illetve a „sage femme” szavak, melyek bölcsességgel, értelemmel, tisztességgel, erkölcsösséggel és hozzáértéssel ruházzák fel a bábákat. Még sok kifejezést említhetnénk, melyek olyan tulajdonságokat sorolnak fel, amelyeket együtt talán egyetlen bába sem birtokolt. Ezek az elnevezések a közösségnek az évszázadok tapasztalata nyomán kialakult archetípusos elképzeléseit, óhaját fejezték ki a jó bábáról.
Az ember születése mindig közösségi esemény volt. Minden gyermek világrajövetele új helyzetet teremtett a család, a rokonság és a tágabb közösség életében, és működésbe hozott olyan egymást támogató mechanizmusokat és egymásra figyelő megnyilvánulásokat, amelyek átsegítették az anyát és a családot a szüléssel járó nehézségeken, illetve segítette betartani az átmeneti időszakban rájuk érvényes magatartási szabályokat, a gyermek családba, közösségbe való beillesztését. A 20. század elejéig-közepéig, a kórházi szülések elterjedésig a szülés a női közösség meghatározó eseménye volt, amelyen részt vettek a szülő asszony olyan nőrokonai, akik maguk is többszörös anyák voltak: az anyja, a nővére, a komaasszonya, a keresztanyja, az anyósa. Segítségre akkor is szükség volt, ha a szülés a természet rendje szerint, normálisan alakult. A különböző praktikus feladatok elvégzése a bába vezetésével az asszonyok közötti spontán munkamegosztás szerint történt. A néprajzi gyűjtések azt mutatják, hogy a biztatás, a lelki megerősítés talán fontosabb volt az asszonyok számára, mint a gyakorlati segítség. A hagyományos falusi, mezővárosi közösségekben kölcsönös, egymást segítő rendszer alakult ki. Az élet három nagy szüksége – a születés, a házasság és a halál – kijelölte a speciális női feladatokat is. A hagyomány szabta rendben testi-lelki támaszt kapott mindenki.
A szülés a halál közelségét is jelentette – veszélyes esemény volt. Így nemcsak racionális, biológiai és fiziológiai segítő eljárások, szerek, eszközök kapcsolódtak hozzá, hanem szakrális és mágikus elemek, a hit és a hiedelem által meghatározott képzetek és stílusok is. Ezeket a bábák ismerték, és elvégezték a szülés és a gyermekágy körül.
„Majd minden Faluban találtatnak Bába Asszonyok, a kiket csupán a legjobb Mester természet tanított, és a kik az én tudtomra még kevesebb csint tettek a Szülés segittésében, mint a tanultt Orvosok. Nem az a Tudós én előttem, a ki a Könyv Tárok falai közt halgat, hanem az, a ki tanult attul, a kinek néma oktatásaibul a Könyvtárok készültek” – írja Nemes-Népi Zakál György nemesember 1818-ban.
A szüléshez szükséges alapvető tárgyi feltételek megteremtése a 20. század elejéig általában a bába feladata volt. Ez a 18. századig igen szerény volt, a köldökzsinór elvágásához szükséges olló vagy kés, vászonszalag vagy fonalak a köldökzsinór elkötéséhez, némi ecet vagy spiritusz az élesztésre és vérzéscsillapításra, esetleg zsír vagy vaj a nő szülés előtti és utáni kenéséhez, valamint egy kis flaska, amelyben az esetleges szükségkeresztelésre szolgáló szenteltvizet tartották. A bába egyéb otthoni tárgyakat is előkészített, például a víz melegítésére szolgáló edényt, rongydarabokat, kispárnát a szülő nő csípőjére és térde alá, fürösztőteknőt, pelenkának vászondarabokat, kisszékeket vagy karosszéket amelyre a szülő nő támaszkodhatott.
A vajúdás megindulásától a család a bábára bízta az anyát és a magzatot, valamint azokat a szokáscselekményeket, amelyeket a szerencsés szülés érdekében fontosnak tartottak. Évezredeken keresztül számos, a szülő nőt és magzatot védő mágikus erővel ellátott segédeszközt is igénybe vettek. Az ásványok világából származó, szülést segítő amulettek sorában Magyarországon a legelterjedtebb a magyar arany (aurum hungaricum) és a saskő (aetites/lapis praegnans, csörgőkő) használata volt. A vagyonosabb családoknál a szülés gyorsítása céljából magyar aranyat kötöttek a vajúdó asszony hasára. A legtöbb aranyat tartalmazó pénznemnek gyógyító hatást tulajdonítottak.
Még népszerűbb volt a saskő használata, amely egy galambtojás nagyságú, többé-kevésbé gömbölyded formájú, lemezes szerkezetű agyagvasérc és márga ötvözetű kő. Különlegessége abban állt, hogy a belsejében egy vas-oxid, szilícium-dioxid és alumínium keverékéből álló magocska helyezkedett el, amely a külső rétegekről levált, és ha megrázták, zörgött. Ez a mag emlékeztet a méhben elhelyezkedő magzatra. A saskövet nehéz szülések idején már az antik görögök is használták. Dioszkoridész görög orvos és botanikus is megemlíti, hogy ha saskövet kötnek a vajúdó asszonyok hasára, akkor fájdalom nélkül szülnek.
„Az kígyóbőrt is, az ki felöl szólott kegyelmed, bízza kérem azon bábaasszonyra, hadd hozná magával” – fordul levelében Eszterházy Miklós nádor felesége, a mindenórás Nyáry Krisztina 1633-ban a gyógyító nagyasszonyhoz. A kígyóbőr használata is elterjedt, gyógyító erőt tulajdonítottak neki.
A növényi eredetű, szülést segítő eszközök közül a sáfrányból, fahéjból és szerecsendió-virágból készített főzetek voltak a legnépszerűbbek. Ezt az úgynevezett jósló fájások jelentkezésekor kellett a szülő nőnek meginni vízben vagy borban feloldva. A 20. századig az asszonyok számára a szülés a halál közelségét is jelentette. Könyörögtek Istenhez, Máriához, Szent Annához, Szent Antalhoz, Szent Margithoz. Királynék, főúri és nemes hölgyek ágyánál papok imádkoztak, a falusi parasztasszonyok gyakran a bábával együtt. A szülés mágikus megkönnyítéséhez szentelményeket (szenteltvizet, szentelt gyertyát, tömjént), hitbéli tárgyakat (imakönyvet, rózsafüzért, imádságos leveleket) vettek igénybe.
A szülési övek között igen előkelő szerepe volt a szentek öveinek. Szűz Mária, Antiochiai Szent Margit és Szent Erzsébet öveinek volt a legnagyobb híre. A középkor és a kora újkor századaiban több nagy európai uralkodóház asszonya szent cingulumot viselt a szülés alatt. Antiochiai Szent Margit, a 3. században élt mártír a legenda szerint azt kérte Istentől mielőtt lefejezték, hogy halála után a szülő nők védelmezője lehessen. Övét a párizsi Saint-Germain-des-Prés templomban őrizték. Magyarországon a 17. század második feléig tudjuk nyomon követni a Szent Margit-öv használatát írásos források alapján. A pozsonyi klarissza rendi apácák őriztek egy ilyen övet, amelyet a szülés előtt álló arisztokrata nők gyakran kölcsönkértek. Az övet rendszerint katonai kísérettel vitték a vajúdó asszonyhoz és a szülés után vissza az apácákhoz.
A szülési övekre sokszor varázsigéket írtak, vagy külön papírra jegyezték le őket, és az öv alá helyezve kötötték a szülő nő hasára, miközben a szülésnél segédkező bába vagy pap imádkozott.
Egész Európában elterjedtek voltak az úgynevezett szent levelek vagy papírra írt áldásformulák, amelyeket a vajúdó hasára kellett tenni. Ilyen volt a Pray-kódexben fennmaradt 13. századi szülési benedictio is, amelyet a szülő nő feje felett kellett elmondani. Később, a 18. századtól nyomtatott formában is terjedtek az áldásszövegek.
Magyarországon is nagyon elterjedt volt az úgynevezett „mérés”. Nehéz szülések alkalmával lemérték a has kerületét, és az elkészíttetett votiv-gyertyát (a gyertyabélnek a mérésre használt fonalat használták fel) a szülő nők védőszentjének, Szent Annának, Szent Margitnak és Szűz Máriának ajánlották fel. Az áldozati gyertya azt szimbolizálta, hogy az anya a saját és a születendő gyermeke testét Istennek ajánlja fel.
A bába előkészítette a szülés helyét, a szükséges eszközöket és tárgyakat. A legkorábbi időkben tejjel, liszttel vagy gyolccsal szentelte meg a küszöböt, ahová a szülést megkönnyítendő a vajúdó asszonyt ültette. A szülő nőt a bába könnyű, laza ruhába öltöztette. Erre biztatja a bábákat az 1772-es bábakatekizmus is: „Tágitsa az igen meg-dagadott Aszszonynak a ruháját, kivált szoros magyar Válat ne engedjen viselni.” A bába tehát ennek megfelelően a szülő asszony szoknyája alá nyúlva végezte a dolgát. A megfelelő hajviseletre is nagy gondot fordítottak. A népi hiedelem szerint semmit nem lehetett az anyán bekötve, befonva hagyni. A szülés után újra befonták és felkötötték a haját, és a gyermekágy végéig főkötőben kellett lennie még az ágyban is. A gyerek helyes fekvésének elősegítésére Európa-szerte, így Magyarországon is a legrégebbi időktől kezdve a legelterjedtebb eljárás a kenés, masszírozás volt. A kenéshez általában friss vajat, sótalan zsírt vagy különféle olajakat használtak. A kenőcsökkel bedörzsölték az asszony hasát és genitáliáit. Hiedelmük szerint ezzel segítették elő, hogy a gyermek a „fejére forduljon”.
A fenti könyvben, majd később, az 1801-ben íródott bábatankönyvben felhívják a figyelmet a bábák helytelen magatartására a szülés megindításával kapcsolatban: „A jól fekvő gyermeknek szülését mentől inkább a természetre bízzuk; mentől nagyobb vigyázással, okossággal és későbben folyamodunk illyenkor a kézi segittséghez, annál szentségesebb a szülés, annál is jobban megmarad a szülő aszszonynak ereje…”
Amikor megindult a szülés, a bába az addig fel-alá járkáló asszonyt a szülés helyére kísérte, és maga is elhelyezkedett. A nők évezredek óta ülve, állva, guggolva, fekvő és térdeplő helyzetben egyaránt szültek: „Hogy mégyen véghez legkönnyebben a szülés: állva, ülve vagy fekve? Felelet: Ebben sokat kell engedni a szokásnak és nem szükség ez iránt a veszekedésre hajlandó asszonyokkal civakodni”.
Keleten egészen az ókori kultúrákig visszamenően nagy hagyománya volt és van ma is a szülőszék használatának. A szülőszékről a legrégibb írásos emlék az Ótestamentumban található, a legrégebbi képi emlék a luxori kőrelief, amely Kr. e. 1450 körül III. Amenhotep születését ábrázolja. Hippokratész és az efezoszi Szoranosz is az ülésénél félkör alakban kivágott kényelmes széket ajánlott a szüléshez.
„A gyermek születtetvén, a köldökét szösszel egyszer megkötvén, a hasától négyujjnyi messze kell elmetszeni.”
A köldökzsinórt általában a szülést kísérő bába vágta el. Korábban minden bizonnyal az anyához legközelebb álló személy vághatta el a köldökzsinórt, és aki elvághatta, annak ez a cselekedet megkülönböztetett rangot és kapcsolatot biztosított az anya és gyermek viszonyában.
Tonka Anna
(folytatása következik)
Felhasznált és ajánlott idodalom:
Rudolf Steiner : Egészségről és betegségről című előadása
Deáky Zita – Krász Lilla: Minden dolgok kezdete
Kapcsolódó tanfolyam: Gyermekáldásra várva
| Tonka Anna |
2002-ben egy önismereti iskolában találkoztam először a háborítatlan szülés, születés fogalmával. Nagyon mélyen hatott rám minden, amit akkor átéltem. | |
| Bővebben |
