„A Bothmer gyakorlatoknak van története, van eleje, közepe és vége. Az ember valamin keresztül megy a gyakorlat elvégzése során, s más ember mikor befejezi azt.”
Alheidis von Bothmer

Gyakorlásuk során nem csupán az izmokat, az egész embert eddzük. Fontos, hogy hogyan találkozunk a bennünket körülvevő erőkkel, hogyan hatnak ránk, mit engedünk be lelkünkbe.

 Amit magunkban megdolgozunk, az kihat kapcsolatainkra, munkánkra, életünk minden területére. Ha meg akarok tanulni egy hangszeren játszani, először meg kell ismernem a hangszert, be kell hangolnom, hogy tiszta hangokat csaljak elő belőle. A gimnasztika tehát testünknek, mint hangszernek a behangolása, s az Eurithmia a hangszeren való játék.

A test és a lélek kölcsönhatására számtalan kifejezést használunk, amik magukba foglalnak egy-egy tér minőséget is. A depressziósnak ki kell lépnie állapotából; van, hogy megakadunk, mégis tovább kell haladnunk; ha magunkba roskadunk, újra talpra kell állnunk. Látjuk valakin, ha felbosszantották, ha le van törve, ha összegörnyed a fájdalomtól, vagy ha kiegyensúlyozott. A tér külső minősége így jelenik meg bennünk egy belső tapasztalásként.

A lelki minőségeket gyakran fejezzük ki valamilyen mozgással. Mennyire más ha valaki magába zuhant, vagy éppen gurul a nevetéstől. Van aki a fellegekben jár, másokkal madarat lehet fogatni. Senki se gondolja, hogy az illető képessé vált arra, hogy röptében elkapjon egy madarat. Tudjuk, hogy ezek a mozgások bennünk történnek meg. Amikor szomorúan bandukolunk az utcán, eszünkbe juthat, hogy felemeljük a tekintetünket, leengedjük vállainkat és kitárjuk a mellkast, s a szomorúság elillan. Ha testünkkel az egyenest keressük, abba szeretnék tudatosan belehelyezkedni, azzal önmagunkban is megteremtjük az egyenességét.

A lélek egyes részei összekapcsolhatók a test egyes részeivel, ezért is fontos, hogy a fej ne vegye át a végtagok szerepét, vagy a mellkasban működő erőket ne engedjük fel a fejbe. A törzs hordozza a fejet és támogatja a végtagok szabad mozgását. A fej mindig nyugodt, nem vesz részt a mozgásban ha sétálunk, futunk, vagy megpördülünk, különben elveszítjük egyensúlyunkat.  A test, a mellkas akkor ad legnagyobb szabadságot a végtagoknak, ha nyitott marad. A végtagok dolga pedig, hogy kinyúljanak szélesre és hosszúra, hogy meghosszabbítsák a testet, hogy az elérjen valamit, hogy eljusson valahová ahol dolga, tenni valója van, hogy beteljesítse feladatát.

A Bothmer gimnasztika alapelvei továbbvihetők a mindennapi élet minden területére.

„A gimnasztika velem van, mindegy, hogy a konyhában vagyok, éppen utazom, vagy emberekkel találkozom. Számomra ez életmód, tartás, a találkozások és elválások művészete.”
Alheidis von Bothmer

A gimnasztikához tehát nincs szükségünk tornateremre, edzőgépekre, sok izomra, ami inkább akadályozza szabad mozgásunkat, mintsem segítségünkre volna. A Bothmer gimnasztika gyakorlatok egyszerű geometriai formáival elkalauzolnak a tér különböző dimenzióiban. Egyszerre hoznak nyugalmat és erőt testünkbe. Ezt az egyensúlyt és erőt kell tovább vinnünk a mindennapi életünkbe, minden mozdulatunkba, amikor találkozunk valakivel, amikor bevásárolunk, a számítógép előtt ülünk, vagy várakozunk a postán. Mozdulataink tanulmányozása életre szóló kutatás, izgalmas kaland, míg elérkezünk oda, hogy mozdulataink életre keltik a teret, testünk és lelkünk szépséget, erőt sugároz, kifejezésre jut a szabadság.

Fülöp Judit